Új BIM-es építőipari szoftver hazánkban.

Szakmai körben a BIM (épületinformációs modellezés) korábban csupán egy mágikus kifejezése volt az építőipar digitalizációs útjának egy lépcsőfokaként. Azonban ma már a nagyvállalatok mellett, egyre több kisebb iroda is BIM-ben gondolkozik, ami nem csak a tervezés folyamatában, hanem a kivitelezésben is jelentős szerepet kap.

 

A piac kihívásai, a digitális átállás és a BIM terjedésének köszönhetően a a folyamatok szoftveres támogatása a vállalatok elsődleges céljai közé emelkedett.

Legújabbként a BEXEL MANAGER egy komplex BIM alapú építőipari szoftver is megjelent hazánkban a K-Ép Stúdió gondozásában, amely komplex megoldást nyújt a tervező, kivitelező, beruházó és üzemeltető cégeknek.

A szoftver számos lehetőséggel rendelkezik, amik megkönnyítik az előretervezést, és jelentős megtakarítást eredményezhetnek egy-egy projekt során, mind a Tervezői, mind a Megrendelői, és a Kivitelezői oldalon egyaránt.

A szoftver főbb funkciói:

BIM 3D

A Bexel Manager kizárólag BCF és IFC modellekkel képes együttműködni, így a jól felépített modell kulcsfontosságú a valós mennyiségszámításokhoz. A szoftver képes a modelltérben valós idejű navigációra, ami azt jelenti, hogy a bármilyen alaprajzot, metszetet, részletet képesek vagyunk a programon belül kezelni.

Módosíthatjuk a textúra kiosztásokat, saját mintázatokat is használhatunk, és látványos sétákat is tehetünk a 3D-s modellben. A modell tartalmaz minden olyan funkciót, ami szükséges a megfelelő tervezői kommunikációhoz és minden szolgáltatás rendkívűl felhasználóbarát. Külön kiemelendő az ütközésvizsgálat, amelynek eredményei jelentősen segítik a hatékonyság növelését.

BIM 4D

A tervezés koordinálásával párhuzamosan az építkezés egyik legfontosabb része a Projekt Menedzsment. A BEXEL MANAGER segítségével a teljes építési ciklus transzparens és kontrollálható. Használatával intelligens építésütemezéseket hozhatunk létre.

A modellen az építés minden fázisát különböző grafikai elemek használatával tehetjük átláthatóvá, amely követhetőbbé teszi a teljes folyamatrendszert és jelentős időt spórolhat Beruházó a és Kivitelező számára.

Az elkészült folyamatábrákat egyszerűen összevethetjük a költségvetéseinkkel, majd azokat a program sokrétű Excel támogatottságával könnyen exportálhatjuk.

A szoftver használatával az elkészült ütemterveinket megtámogathatjuk látványos szimulációval, a könnyebb prezentálhatóság érdekében.

BIM 5D

Az építkezés becsült időtartamáról, és főbb szakaszairól előrehaladási vizsgálatokat készíthetünk, melyekkel kiszűrhetők a kritikusabb pontok a kivitelezés folyamán. A projektünkhöz (akár BIM elemünkhöz, akár más, egyedi csoporthoz, objektumhoz) árakat, költségeket rendelhetünk. A költségvetés különböző osztályok szerint készülhet (Masterformat, Uniformat,..) és értelemszerűen a tény-adatok is beépülnek az adatbázisba. A kész költségvetéseket összehasonlíthatjuk, majd az idő múlásával a tervezett és valós költségeket is könnyedén dokumentálhatjuk közös ábrák segítségével.

Költségvetéseinkhez könnyen csatolhatunk különböző erőforrásokat, melyekkel munkaerő grafikonokat hozhatunk létre.

 

BIM 6D

A költségvetések alig 20%-t teszik ki az építéssel járó tételek. Nagy részét az építkezés befejezését követő épületüzemeltetés, és fenntartás, és a karbantartás költségei teszik ki.

A program segítségével jelentős előnyben részesülhetünk a hagyományos beruházásokhoz képest, hiszen a programban egy összetett BIM modellen keresztül ismerhettük meg a terveket, az építéshez tartozó összes folyamatot a program segítségével terveztük meg és dokumentáltuk, valamint a költségvetés összes verziója a rendelkezésünkre áll az üzemeltetési feladatok során.

Így nem kell bontással és úratervezéssel kezdeni bármilyen módosítással járó átalakítást, mivel a megvalósulási modell már rendelkezésre áll.

 

Első benyomások

A program kirpóbálásakor az elsődleges dolog ami felkelti a figyelmet, már rögtön a nyitólapon észrevehető. Első pillantásra is látható, hogy a program szépen kidolgozott, logikusan felépített szerkezetű, valamint kellemes grafikával rendelkezik.

A program kezelőfelülete angol nyelvű, de a logikus felépítésnek köszönhetően, a nyelvet kevésbé értők is hamar el tudják sajátítani a használathoz szükséges ismereteket a honlapon található oktatási anyagok, és a forgalmazó által szervezett tanfolyamok során.

Az első ismerkedés során kipróbálhatjuk a tervezést segítő ütközésvizsgálatokat, valamint pontos mennyiségszámításokat, és alapos költségvetés készíthetünk a BIM modellből átvett adatok alapján. A fenti vizsgálat egyszerűen elkészíthető egy-egy vagy akár több összetett épületmodell elemre egyaránt. A felület letisztult, könnyű kiigazodni a különböző funkciók között.

A szoftver összes tudása sajnos nem ismerhető meg ilyen rövid idő alatt, de ettől függetlenül, első benyomásra pozitív gondolatokkal távozhatunk. Érződik, hogy a program képes egységbe szervezni a különböző folyamatokat, és egy rendszeren belül kezelni őket, így nagy potenciállal rendelkezik a hazai építőipari vállalatok számára is.

 

A program egyes funkcióiról hamarosan részletes bemutató cikkeket készítünk. Addig is, tekintse meg ezt a videót.